+36 (30) 338 0099

Amit Budavárról, Budapest I. kerületéről tudni érdemes

Amit Budavárról, Budapest I. kerületéről tudni érdemes

Budavár méltán viseli az I. kerület címet, hiszen hajdan itt született meg fővárosunk, majd évszázadokon át a budai Várhegy volt az ország középpontja és ma is számos nemzeti jelentőségű látnivaló található meg itt. A kerület összterülete 3,41 km², 5 elkülönülő városrészre oszlik, melyek a budai Várnegyed, a Gellérthegy, Krisztinaváros, a Tabán és Víziváros. Ahogy elnevezése is elárulja, a kerület a budai oldalon helyezkedik el. Szomszédos kerületei északon a II. kerület, délen a XI. kerület, nyugaton a XII. kerület, keleten pedig a Duna határolja.

 

Népesség

Budavár lakossága a 2023-as adatok szerint 25 546 fő, mely a teljes Budapesti lakosság 1,46 %-a, a népsűrűség 7491 fő/km2. A kerületben a lakosság száma az 1970-es évek óta szinte folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

A 2022-es népszámlálási adatok alapján, az I. kerületben a lakosság közel fele rendelkezik diplomával. A második legnépesebb csoport az érettségi végzettséggel rendelkezők, a kerület lakosságának kevesebb, mint 10 %-a rendelkezik legmagasabb általános iskolai végzettséggel.

A kerület lakóinak túlnyomó többsége magyar nemzetiségű, emellett jelentős a német és az orosz nemzetiségű lakosok száma is.

 

Oktatás

A kerületben egy önkormányzati fenntartású óvoda működik, összesen hét telephellyel. Három általános iskola és négy gimnázium közül választhatnak az itt élő gyermekek. Az I. kerületben egy zeneiskola, valamint egy nevelési tanácsadó és logopédiai intézet működik. Ezeken felül több egyházi és magán oktatási-nevelési intézmény is található a kerületben. A Gellérthegyen működik a Mathias Corvinus Collegium.

 

Egészségügy

A kerületben 4 felnőtt és 2 gyermek háziorvosi rendelő található. Szakorvosi rendelőintézeti ellátást, gyermekorvosi ügyeletet és éjszakai, munkaszüneti ügyeletet a szomszédos kerületekben vehetnek igénybe az I. kerületi lakosok.

 

Tömegközlekedés

A kerületben több közlekedési csomópont is található, így a főváros szinte bármely pontja könnyen megközelíthető innen. 9 villamosvonal, közel 30 nappali és éjszakai autóbuszjárat és az M2 metró is átszeli kerületet, valamint a H5-ös HÉV is megáll a Batthyány téren. A kerületben található a Déli-pályaudvar, ahonnan indulva belföldi és akár nemzetközi úticéloknak megfelelő vonatutakat is megvalósíthatunk.

Legfontosabb turisztikai látnivalók: a Batthyány tér, Bécsi kapu, Budavári Evangélikus templom, Halászbástya, Mátyás-templom, Nemzeti Táncszínház, Országos Levéltár, Szentháromság-szobor, Sándor-palota, Sikló, Budavári Palota, Várszínház, Pince és barlangrendszer, Citadella.

A kerület múzeumai: Aranysas Patikamúzeum, Budapest Történeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Tabán Emlékkiállítás és Dokumentációs Központ, Zenetörténeti múzeum, Mátyás templom gyűjteménye.

 

Sport és szabadidő

A kerületben minden korosztály megtalálhatja a számításait. A Fő utcában, a Bem rakparton rengeteg étterem, kávézó található, a családosok több csendes, kis forgalmú kertvárosi utca közül választhatnak. A kerületben számos sportolásnak és aktív szabadidő töltésnek teret adó létesítmény funkcionál. Ilyenek például a Czakó utcai Sport- és Szabadidőközpont, az Oxygen wellness Naphegy, vagy a Rudas gyógyfürdő és uszoda. A Vérmező, a Tabán vagy a Gellérthegy ösvényei kellemes sétákra is alkalmasak. Remek fitnesztermek, nagyszerű játszóterek és parkok is elérhetőek a kerületben, így kicsik és nagyok számára is remek lehetőségek nyílnak az aktív kikapcsolódásra, sportolásra, egészségmegőrzésre.

 

Ingatlanok

A 2020-as évekre a kerület ingatlanjainak száma a 17 000 db-ot is meghaladta. Típusát tekintve régi és új építésű társasházak, műemlék épületek, valamint kertesházak is fellelhetőek a kerület különböző részein. A 2023-as adatok alapján, az átlagos, nem újépítésű ingatlanok nm ára 1100 000 és 1200 000 Ft között alakult.

Az I. kerület ellenállhatatlan báját mi sem igazolja jobban, mint hogy rendkívül magas a kerületben élők átlag életkora. Az az általános tapasztalat, hogy aki egyszer ide költözik, csak nehezen hagyja el a kerületet.

 

Ingatlant keres a fővárosban? Segítünk megtalálni!

A QARAT ingatlanközvetítő hálózat munkatársai nagy tapasztalattal és segítőkész, profi hozzáállásukkal, ingatlan- és hitelügyintézésben is készséggel állnak rendelkezésére!

Keressen minket bizalommal!

Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás

    Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.