+36 (30) 338 0099

Amit Erzsébetvárosról, Budapest VII. kerületéről tudni érdemes

Amit Erzsébetvárosról, Budapest VII. kerületéről tudni érdemes

Budapest VII. kerülete, ismertebb nevén Erzsébetváros, a magyar főváros egyik legsűrűbben lakott, legpezsgőbb és legtöbb arcú kerülete. Északnyugatról a Király utca és a Városligeti fasor, északkeletről a Dózsa György út, délkeletről a Rákóczi út a Thököly út és a Verseny utca, délnyugatról pedig a Károly körút határolja.

A városrész 1873-ban, a városegyesítéskor jött létre. Nevét 1882-ben, Ferenc József népszerű hitveséről, Erzsébet királynéról kapta. A Fővárosi Közgyűlés 2012-ben módosította Istvánmező területét, így azóta a VII. kerület egyetlen városrésze Erzsébetváros. Azonban nem hivatalosan több elkülönülő városrészként hivatkoznak a kerület különböző részeire.

A kerület Belvároshoz közel eső, belső felét főként a 2000-es évek óta a pesti zsidónegyedként emlegetik. Ez onnan ered, hogy a második világháború alatt itt élt a fővárosi zsidóság zöme, hiszen itt jelölték ki a pesti nagygettót.

1896 és 1898 között a Damjanich utca – Dózsa György út –Thököly út– Rottenbiller utca által bezárt területen szabályos úthálózatú, zömmel háromemeletes, körfolyosós bérkaszárnyákból álló városrész épült fel. A gyors építés Chicagóra emlékeztette a lakosokat, ezért a pesti köznyelv már az építkezés során „Csikágóként” kezdett hivatkozni a területre.

A Városliget vonzáskörzetébe tartozó kerületrészre Ligetváros néven hivatkoznak leggyakrabban. Az elnevezés azt hivatott megmutatni, hogy a kerület ezen része eltér Erzsébetváros nyüzsgő forgatagától.

A kerület ma főként élénk éjszakai életéről ismert. A 2000-es évek elejétől a kiüresedett bérházakban és azok belső udvarain megjelentek a romkocsmáknak nevezett és bizonyos értelemben műfajt teremtő vendéglátóhelyek. A 2010-es években intenzívebbé vált turizmus hatására a kerület belső részeiben megnövekedett az éjszakai szórakozóhelyek száma. Azóta főként „bulinegyedként” hivatkoznak erre a városrészre.

 

Népesség

A VII. kerület becsült népessége 2023-ban 48 227 fő, mely a teljes fővárosi lakosság 2,76 %-a. Népsűrűsége 23 075 fő/km2. A kerület lakossága az 1900-as évek elején volt a legmagasabb, akkoriban több, mint 150 000 ember élt ebben a városrészben. Azóta az itt élő emberek száma nagy mértékben csökkent.

Erzsébetváros lakossága dinamikus és sokszínű. A 2022-es népszámlálási adatok alapján a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint a diplomával rendelkezők élnek a legtöbben a kerületben. A kisebbségek közül roma, német és ukrán nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben.

 

Oktatás

Erzsébetvárosban számos oktatási intézmény található. Számos óvoda, általános és középiskola áll a gyermekek rendelkezésére. Nem csak állami, de alapítványi óvodákat és iskolákat is találhatunk a kerületben. Itt kapott helyet többek között az Amerikai Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola is. A kerületben felsőoktatási intézmény is található. Itt működik az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kara és itt található az Állatorvosi Egyetem épülete is.

 

Egészségügy

A VII. kerület jól ellátott egészségügyi infrastruktúrával rendelkezik, többek között kórházak, klinikák és háziorvosi szolgáltatások formájában. Itt található az Erzsébet Kórház és a Péterfy Kórház-Rendelőintézet, amely kiváló ellátást nyújt a lakosoknak.

 

Tömegközlekedés

A kerület kiváló tömegközlekedéssel rendelkezik. 12 villamosvonal, köztük a 4-es, 6-os villamosvonal is, az Erzsébet körúti szakaszon, valamint az M2-es és M4-es metró is megáll a kerületen belül. Ezen felül több, mint 15 buszjárat és 20 éjszakai buszjárat és 9 trolibusz járat közül is választhatnak a tömegközlekedéssel utazók. A kerület peremén elhelyezkedő Keleti Pályaudvar teret biztosít az itt lakók számára a vonat közlekedés használatára is.

 

Turisztikai látnivalók

A VII. kerület számos turisztikai és kulturális látványossággal büszkélkedhet. Itt található a Dohány utcai Zsinagóga, ami Európa legnagyobb zsinagógája. Emellett megcsodálhatjuk itt még az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomot, a Fasori református templomot. Különleges lehetőségeket nyújt a Hungária fürdő, a Klauzál téri vásárcsarnok, és a lenyűgöző

New York-palota. A szubkultúrák kedvelői is megtalálják itt a számításaikat. A kerületben pompás Tűzfalfestmények is színesítik az utcák látképeit.

 

Sport és szabadidő

Erzsébetvárosban számos lehetőség adódik a sport és a szabadidős tevékenységek terén. A kerület több sportközpontot és edzőtermet kínál, ahol a helyiek különböző sportokat űzhetnek. A közeli Városliget tökéletes hely a kocogáshoz, biciklizéshez vagy csak egy kellemes sétához.

A kultúra kedvelői több színház előadásai közül is válogathatnak, hiszen a kerületben található többek között a Pesti Magyar Színház, a Belvárosi Színház és a Madách Színház is.

Az éjszakai élet kedvelői sem maradnak itt lehetőségek nélkül. A számos romkocsma mellett ott a Gozsdu Udvar, amely tele van bárokkal, éttermekkel és üzletekkel.

 

Ingatlanok

Erzsébetváros ingatlanpiaca rendkívül változatos. Felújított klasszikus épületek és új építésű modern lakások és irodák egyaránt megtalálhatóak a kerületben. A kerület központi fekvése magas ingatlanárakat eredményez, ami befektetési szempontból vonzóvá teszi a területet. 2024 márciusában a kerületben több, mint 37 000 lakóingatlan áll az itt élők rendelkezésére. A lakások átlagos négyzetméterára 1 009 249 Ft/m² volt a kerületben.

 

Ingatlant keres a fővárosban? Segítünk megtalálni!

A QARAT ingatlanközvetítő hálózat munkatársai nagy tapasztalattal és segítőkész, profi hozzáállásukkal, ingatlan- és hitelügyintézésben is készséggel állnak rendelkezésére!

Keressen minket bizalommal!

 

 

Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás

    Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.