+36 (30) 338 0099

13 nem is olyan egyértelmű eset, amikor fizethet a lakásbiztosítás

13 nem is olyan egyértelmű eset, amikor fizethet a lakásbiztosítás

Banki finanszírozásnál alapfeltétel, de enélkül is erősen ajánlott egy mindenre kiterjedő biztosítással megvédeni otthonunkat, egyéb ingatlanunkat, és ezt jobb, ha már a vásárlás pillanatában meg is kötjük. Hogy miért?

Káresemény, betöréses lopás vagy éppen időjárás okozta probléma bármikor, akár a vásárlást követő napon is történhet, így jobb, ha a biztosítást mihamarabb, akár az adás-vételi szerződéssel egy ütemben kötjük meg. Persze, egy lakásbiztosítás megkötését ma már az interneten, néhány kattintással is el lehet intézni, de fontos tudni, hogy lakásbiztosítás és lakásbiztosítás között mind árban, mind pedig tartalomban óriási különbségek lehetnek.

Általánosságban az a tapasztalatunk, hogy a tulajdonosok nem is feltétlenül vannak tisztában azzal, mennyi esetben vehetik igénybe a biztosító segítségét akkor, ha jól szerkesztett lakásbiztosítást kötnek. Vannak ugyan alapvetések, de ma már egy lakásbiztosítás jóval túlmutathat azon, ami az általános elképzelés erről a pénzügyi termékről.

A QARAT ingatlanközvetítő hálózat által ajánlott lakásbiztosítási termékek akár 47 különböző bővítménnyel is igénybe vehetők. De mik is ezek? Nézzünk hát meg néhány példát, melyek azok az olykor nem is olyan kézenfekvő esetek, amikor nagyon is jól jöhet a megfelelő, széleskörű lakásbiztosítás.

 

1., Általános káresemények

Bizonyára Önnel is előfordult már, hogy egészen addig, míg haza nem ért, azon gondolkozott, hogy kihúzta-e a vasalót, vagy éppen elzárta-e a csapot. Sajnos sok esetben okoz nagy értékű kárt a kapkodás vagy a figyelmetlenség, de ezek épp úgy előfordulhatnak rajtunk kívül álló okokból is. Egy csőtörés, vagy egy elektromos zárlat okozta probléma is lehet jelentős, de éppen egy betört ablak javíttatása is nagy anyagi terhet róhat a családra. A legtöbb lakásbiztosítás alapvetően fedezi az ilyen jellegű eseményekből adódó károkat, így levéve az anyagi terhet a tulajdonos válláról.

 

2., Időjárási viszontagságok

Manapság egyre gyakrabban tapasztalhatunk szélsőséges időjárási eseményeket. Óriási szárazság után rettenetesen nagy zivatar, néhány napon belül akár 10-15 fokot is ingadozhat a hőmérséklet, egyre gyakoribb a hirtelen feltámadó szél és nem is kell olyan mélyre nyúlnunk emlékezetünkben, hogy felidézzük; az idei évben is rengeteg káresemény származott a pingponglabda nagyságú, vagy még annál is nagyobb jegektől. Például egy tető felújítás a mai árak mellett több millió forintba is kerülhet, könnyen áldozatul eshetnek a kerti bútorok, megsérülhetnek a nyílászárók...hogy csak néhány példát említsünk az időjárás okozta káreseményekből. Ugyanakkor ezeket a terheket is enyhítheti, ha előre gondoskodunk otthonunk védelméről.

 

3., Lopás

Bár a technológia egyre több lehetőséget biztosít értékeink védelmére, a legtöbb ingatlan már fel van szerelve valamilyen biztonsági berendezéssel, ugyanakkor a bűnözés ezzel párhuzamosan fejlődik, így a legkomolyabb biztonsági rendszerek mellett sem árt, ha biztosítást kötünk értékeinkre. Egy jól összerakott csomagban az ingatlanban őrzött értékeink mellett kitérhet a kötvény akár még a kertben vagy az udvaron tárolt eszközökre, gépekre és egyéb vagyontárgyakra is.

 

4., Vandalizmus

Még csak most lett kész az új kerítés, de máris összefirkálták a Graffitisek? Bár a helyzet bosszantó, de talán enyhíthet a bosszúságon, hogy az otthonbiztosítás ennek a kárnak a helyreállításáért is fizethet.

 

5., Szeretteink védelme

Az otthonbiztosítások ma már gyakorta túl mutatnak a klasszikus vagyontárgyak védelmén, hiszen kiterjeszthetők akár szeretteink védelmére is. Bizonyos kiegészítésekkel lehetőség van arra, hogy a biztosítás akkor is fizessen, ha valaki megsérül a családban, kórházba kerül és így a család jelentős anyagi kieséssel számolhat. De összeköthető a lakásbiztosítás életbiztosítással is, ami legalább anyagi biztonságot nyújthat a családnak, a lelkileg legkiszolgáltatottabb helyzetekben.

 

6., Felelősség biztosítás

Bárkivel előfordulhat, hogy úgy okoz kárt másnak, hogy az nem állt szándékában. Társasházi lakások esetén például a saját kárunk gyakran más ingatlanra is hatással lehet, de itt az is eszünkbe juthat, amikor éppen gyermekünk okoz kárt valaki másnak, mondjuk labdajáték közben. Lakásbiztosítási termékeink az ilyen esetek kártérítésére is kiterjedhetnek.

 

7., Házi kedvencek

Sokan nem is tudják, hogy a lakásbiztosításban lehetőség van arra is, hogy kiterjesszük azt kedvenceink védelmére. Hirtelen felmerülő egészségügyi probléma esetén így szintén kifizeti a biztosító az ezzel együtt járó költségeket. Fontos, hogy a nagy ijedségen túl ne kelljen még azon is aggódni, hogyan teremtsük elő a kedvencünk gyógyuláshoz szükséges összeget.

 

8., Kert és növények

Ön rabja a különleges és egyben drága növényeknek? Többé nem kell aggódnia amiatt sem, hogy ezek tönkremennének vagy valaki megrongálná őket. De ha termést hozó növénye van, a termés megsemmisüléséből adódó kárt is megtérítheti a biztosító. Kertesházak biztosítása esetén bevonható a kültéri növényzet, így akkor is számíthat például kártérítési összegre, ha egy esetlegesen szükséges munkálat miatt tönkrement növényeit újra kell telepíteni.

 

9., Technikai eszközök védelme

Ma már egyre gyakrabban szereljük fel otthonainkat különféle technikai eszközökkel, egyre elterjedtebbek az okosotthon berendezések, vagy például a napelemek. Ezek meghibásodása esetén is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, kivéve, ha ingatlanbiztosításunk ezek védelmére is kiterjed. De a telefont, laptopot, TV-t is bebiztosíthatjuk, például az ügyetlenségből, véletlen balesetekből adódó károk esetére.

 

10., Jogvédelem

A lakásbiztosítás kiegészíthető jogvédelemmel is. Ennek köszönhetően térítés illeti meg a biztosítottat, ha kár vagy jogi érdeksérelem éri, adott esetben ő okoz kárt vagy jogi érdeksérelmet, és emiatt hatósági vagy bírósági eljárás indul.

 

11., Gépjármű asszisztencia

Érdekesség, hogy igényt tarthatunk a lakásbiztosítás keretén belül autónkkal kapcsolatos helyszíni javításra, autómentésre vagy akár tárolásra is, amennyiben ezt a kiegészítőt is kérjük biztosításunkhoz.

 

12., Élelmiszer biztosítás

Egy áramszünet nem csak amiatt lehet bosszantó, mert sötétben kell lennünk, de értékeinkre is hatással lehet. Sokan – főleg a jelenlegi bizonytalan helyzetben- telepakolják fagyasztó berendezéseiket élelmiszerrel, mely egy hosszabb áramkimaradás esetén egészen biztosan károkat szenved. A biztosítás az ilyen jellegű károk megtérítésére is alkalmas lehet.

 

13., Elvesztés és elveszés

Sokakkal előfordult már, hogy elvesztették vagy éppen eltulajdonították tőlük fontos irataikat, bankkártyájukat vagy éppen lakáskulcsukat. Az ilyen eseményekből adódó károkat és költségeket is megtérítheti a biztosító, ha kiválasztjuk ezt a bővítményt.

Természetesen minden eset egyedi, és mint látható, rengeteg a lehetőség, így a legjobb, ha egy szakértő kollégánk segít Önnek kiválasztani a megfelelő biztosítási kiterjesztéseket.

Akár a segítségünkkel ad el, vagy vásárol ingatlant, akár nem, munkatársaink készséggel állnak ebben az Ön rendelkezésére!

Hozzászólások (0)

    Új hozzászólás

    Tájékoztatunk, hogy hozzászólásod csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.